Itt a töltött káposzta szezon. Jogos a kérdés. A válasz: IGEN.
A közhiedelemben még mindig az él, hogy a K-betűs zöldségeket -például káposzta vagy karfiol- illetve azon ételeket melyek ''gázosítanak'' -bab vagy borsó-, nem ehetjük a szoptatás alatt, mert hasfájós lesz a Pici.
Ez azonban mára már elavult felfogás. Gyakorlatilag nincs olyan étel amit nem ehetnénk szoptatás alatt, illetve ennek a fordítottja is igaz. Nincs olyan étel (például tej), amit azért kellene fogyasztanunk, hogy bőséges tejtermelésünk legyen. Nagyon ritka kívétellel egy szoptatós anyuka bármit ehet, ihat - brokkoli, csoki, szénsavas üdítő- a lényeg a mérsékletesség. Sőt vannak olyan szoptatási szakemberek, aki azt tartják, hogy a szoptatás egyik nagy előnye az, hogy az anyatej íze az anya által fogyasztott ételek által változatosabb ízű lesz, így a Pici hozzászokik a különböző ízekhez és később kevesebb gondja lesz a táplálkozással. Ennek a gondolkodás módnak az alapja egy jól ismert tanulmány, melyet olyan szopatós anyukák közreműködésével végeztek, akik rengeteg és rengeteg fokhagymát fogyasztottak. Ennek következtében tejük fokhagyma ízű és szagú lett. A Picik pedig nemhogy nem mutattak semmilyen emésztési problémát, de a fokhangymás tejet preferálták a nem fokhagymás helyett.
Ha még ezek után is kételyeid vannak, akkor itt egy kis biológiai magyarázat. Gázosító zöldséget fogyasztása esetén, a gázok bélben lévő baktériumok és rostok kölcsönhatásának erdménye. Sem a gázok, sem a roston nem tudnak a véráramlatba bejutni, így az anyatejbe sem, még akkor sem ha fel vagyunk fújodva.
De akkor miért látjuk, úgy hogy fáj a pici pocija, ha bizonyos ételeket eszünk?
Lehet, hogy egy kicsit túlreagáljuk? Minden babának vannak napjai, amikor gázosabbak, nyűgösebbek, bukósabbak vagy csak simán hisztisebbek.
Kismamabarát receptekért KATT IDE!